A Party zenekar a Laska Fesztiválon !!! Ahogyan ígértük jelentkezünk a májusi Kazári Laskafesztivál blogunkkal. Korábban sokat látogattuk mi is a rendezvényt vendégként azokon a napokon, amikor szabad volt a zenekar, hiszen május végén már esküvő , falunap , utcabál és céges party is jócskán akad és ilyenkor a partyzenekar elfoglalt. Örömmel figyeltük az évről évre folyamatosan fejlődő, terebélyesedő fesztivál és a szervezők lelkesedését. Igazi falunap feeling jellemzi ilyenkor ezt a bulit , azonban több ez mint falunap. A kazári laskafesztivál nemzetközi csapatok részévételét is magáénak tudhatja már évek óta, ami az ízek kavalkádját tovább bővíti a haza laskarengeteg mellett. Óriási az érdeklődés minden egyes csapat standjánál és a szorgos kezek megszámlálhatatlan számú laskát készítenek minden standon. Szerencsére az időjárás is kegyes volt a laskafesztivál minden résztvevőjéhez: a közönséghez és a fellépőkhöz is. A partyzenekar a Bon-Bon együttes élő koncertje után lépett színpadra , kb. este 21:00-kor . Mi is élveztük a koncertet , hiszen lelkes, hangos, táncoslábú és nagy számú közönségnek játszhattunk és az energiák ide-oda áramoltak a színpad és a nézőtér között. Köszönjük Gecse Ákos Polgármester Úrnak a meghívást, Kazár vendégszeretetét, a közönség kitartását és szeretetét. reméljük hamarosan újra Nógrádi földeken is játszhat az A'la Carte Showband & Party zenekar.
(Kattints a képekre a nagy méretben megtekintéshez!) Köszönjük Csatlós Norbinak a fotóit!